Apja hegedûs volt a San Marco zenekarában, valószínûleg õ volt fia elsõ tanára is. Vivaldit 1703 márciusában pappá szentelték (vörösesszõke haja miatt az "il prete rosso", a vörös pap nevet kapja), õsztõl pedig a velencei Ospedale della Pieta nevû árvaház hegedûtanára és zenekarának karmestere, majd házi zeneszerzõje lett. 1740-ig töltötte be ezeket a funkciókat. Közben három évig (feltehetõleg 1718-tól vagy 1719-tõl) Philipp von Hessen-Darmstadt õrgróf szolgálatában is állott, aki ez idõben Mantova kormányzója volt. 1725-ben Amszterdamba utazott, a Roger-Le Cene kiadóhoz, mely majdnem minden, Vivaldi életében nyomtatásban megjelent mûvének kiadója volt. Ugyanezekben az években VI. Károly meghívására Bécsbe, majd Prágába utazott, s a császárnak La cetra címen két, egyenként 12 hegedûversenybõl álló sorozatot ajándékozott. Prágában 1730-32 között legalább öt operáját mutatták be.
1705 elõtti zeneszerzõi tevékenységérõl mind ez idáig semmit nem tudunk; 1705-13 közöttrõl csak hangszeres kompozíciói ismertek. Az 1713-ban írt Ottone in villa címû opera megírásától kezdve 1739-ig évente két operáját mutatták be, mellettük fõleg versenymûveket alkotott. Operáinál sokkal jelentõsebbek ez utóbbi mûfajban létrehozott mûvei: a Corelli-féle concerto grossótól elsõsorban az operaáriák hatására jutott el a késõbb a bécsi klasszicizmus során tökélyre fejlesztett háromtételes, gyors-lassú-gyors képletû versenymû-formáig, melyben a lassú tétel mintaképe a lamento volt. E mûvek hatása megfigyelhetõ a német barokk mesterek mûveiben is, elsõsorban Bach 1., 4., és 5. Brandenburgi versenyeiben, valamint a Hármasversenyben. (Bach egyébként Vivaldi nem egy mûvét átdolgozta.)
Vivaldinak ma mintegy 770 mûve ismert a zenetörténészek elõtt, de tudjuk, hogy ez a teljes életmûnek csupán része. P. Ryom mûjegyzéke (Table de concordances des ovres, Koppenhága, 1973, rövidítve: RV) valamennyi hiteles, kétes és korábban tévesen Vivaldinak tulajdonított mûvet felsorolja. Van köztük 46 opera (Vivaldi maga 94-et említ), melyek közül 21 maradt fenn, melyek közül nagy ritkán játszottak a La fida ninfa, a L'Olimpiada és az Orlando furioso. 344 szólóversenymûve (köztük az örökzöld slágernek számító Négy évszak, mely a barokk programzene legszebb példája: minden concerto elõtt egy-egy szonett mutatja be szövegesen is a hegedûverseny témáját), 81 két- vagy több hangszerre írt versenymûve, 61 sinfoniája, 23 kamaraversenymûve, 93 szonátája és triója azonban nagyrészt ma is kedvelt koncertdarabok. Írt ezenkívül három oratóriumot is, melyek közül egyedül a Judith triumphans maradt fent, valamint egyéb vokális mûveket: 38 világi kantátát, 12 motettát, valamint 37 liturgikus mûvet.
A háromtételes koncertforma mellett Vivaldi a vonósok játékának megújítójaként ismert: a játéktechnikában az õ nyomán jelent meg a 12. fekvés, új vonásnemeket hozott létre, és a csellónál bevezette az addig ismeretlen hüvelykfekvést.
Vivaldiról és életmûvérõl az interneten a következõ helyeken olvashatnak még az érdeklõdõk: