Sokat tanul idõsebb nõvéreitõl, akik valamennyien a drezdai színházhoz szegõdtek, s így a Geyer-házat betölti a színház mámorító légköre. Weber Bûvös vadásza-a és Beethoven szimfonikus zenéje ösztönzi zeneszerzõi ambícióit. 1831-ben beiratkozik a lipcsei egyetem zenei fakultására, s tanára segítségével igyekszik bepótolni azokat a hiányosságokat, melyek mindeddig a komoly zenei haladásban gátolták. Fiatalon és könnyelmûen köt házasságot, adósságok és lelki csömör gyötrik. 1939-ben feleségével együtt egy viharos út során eljutnak Franciaországba, az álmok és remények paradicsomába. Megismerkedik Meyerbeerrel, aki az akkori zenei élet koronázatlan fejedelme, s bár bizonyos fokig támogatta a zeneszerzõt, Wagner mégis keserû kudarcként élte meg a párizsi éveket - megismerkedett az adósok börtönével, az éhezéssel -, s ezek az élmények a “lázadó polgár” magatartását fejlesztik ki benne.

Aztán mégiscsak rávirradt a siker elsõ bíztató sugara. A drezdai Opera mûsorra tûzi a Rienzit, s a bemutató 1842-ben fényes sikert arat. Ez az opera még nem az igazi Wagner arcát mutatja: nagy felvonulások, színházi látványosságok, balett stb. a hangzás mégis újszerû, merész. Egyszerre ölébe hull a siker, a hatalom és a vele járó búsás jövedelem. A drezdai opera vezetõje meghal, és a király õt nevezi ki utódjául. Közben mûsorra kerül még két operája: a Bolygó Hollandi és a Tannhäuser. Azt lehetne mondani, mindent megkapott az élettõl: pénz, siker, hatalom, dicsõség, de nyugtalan vére nem hagyja pihenni babérjain. Összeismerkedik egy haladó, felvilágosult gondolkodású forradalmárral, akinek révén bekapcsolódik az 1849-es drezdai forradalomba, s ezért számûzik a városból, körözõlevelet adnak ki ellene. Emigrációba kényszerül, elõbb Párizsban, majd Svájcban találja meg új otthonát, ahová Liszt támogatásával jut el. Itt kezdõdik Liszthez fûzõdõ barátsága, az a szoros kapocs, mely élete végéig összeköti a két zeneszerzõt. Egyenlõre  tehát nem is komponál, de Liszt közben elõadja Weimarban a Lohengrint is. A premieren azonban a számûzött Wagner nem vehet részt.

Zürichben Wesendonk Otto vagyonos kereskedõ lesz a támogatója és barátja, aki villát bocsát Wagnerék rendelkezésére. Itt kezdi megtervezni az A Nibelung gyûrûje címû zenedráma-sorozatot. A munkát azonban meg kell szakítania, az ok családi jellegû. Wesendonk Otto felesége és Wagner között “plátói” szerelem alakul ki, s Wagnerné féltékenységi botrányt rendez. Wagnernek nincs más választása, el kell hagynia a házat, házassága felbomlik, és megszakad a “szenvedélyes barátság” is, ami Matildhoz kötötte. E szép, szomorú szerelemnek állít örök emléket a Trisztán és Izolda címû zenedrámában.

1861-ben ismét Párizsban próbálkozik, s mivel kegyelmet kap, haza is mehet, de újabb zenei és anyagi kudarcok érik, adósai fojtogatják, s õ mérhetetlen terheit újabb hitelekkel súlyosbítja. Útközben éri II. Lajos bajor király meghívása, és ettõl kezdve ismét kiváltságos helyzetet élvez. Úgy vonul be Münchenbe, mint egy gyõztes fejedelem, aki mindjárt udvarnokát és udvarhölgyét is viszi magával. Az udvarnok: Hans von Bülow, korának egyik legnagyobb zongoramûvésze és karmestere; az udvarhölgy Liszt Cosima, Bülow felesége. Ismét egy szerelmi háromszög, tehát újabb botrányok. Közben a Trisztán és Izolda bemutatója 1865-ben, és a Parsifal elsõ tervezete; s még ugyanebben az évben elbocsátják a müncheni operától.

Egy Luzern melletti kis kastélyban húzza meg magát, és ide követi, nem törõdve a botránnyal Liszt-Bülow Cosima is, aki szakít eddigi életével, s 1870-ben feleségül megy a zeneszerzõhöz, hogy Wagnernek áldozhassa minden percét. Itt készül a Nürnbergi mesterdalnokok, s befejezi a tetralógiát is. Szerte a világon Wagner-társoságok alakulnak, s megkezdõdik a részvényjegyzés egy fölépítendõ Wagner-színház javára. A pénz mindig édes kevés, de ekkor II. Lajos bajor király hatalmas összeget szán a “színháztemplomra”, s 1876-ban, Lajos áldozatkészsége jóvoltából végre felépül Bayreuthban a zeneszerzõ régi álma a Wagner-színház. (Célja, hogy ott speciálisan képzett zenekarral és énekesekkel csak az õ mûveit szólaltassák meg.) A színház elsõ bemutatóján, 1876-ban a A Nibelung gyûrûje címû zenedráma csendül fel, majd 1882-ben a Parsifal bemutatója következik.

Wagner 1883-ban halt meg Velencében, halála után felesége Cosima vette át a bayreuthi színház vezetését.