Szerinte tehát a sport nem csupán azt jelenti, hogy általa a test ügyesedik, hogy segít másokat legyőzni, s hogy rekordokat produkál. "A sport fogalma nem tévesztendő össze a puszta testi ügyességgel, a rekord-hajhászással, a nyereségvadászással és a legutóbbiakkal együtt járó primadonnáskodásokkal. Ez utóbbiaknak nemcsak hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei."
*
Figyelemre méltó a nagy tudósnak a sportról adott meghatározása. Ez egészen más, mint a sportszakembereké, s mint az, amely a közvéleményben akkor is élt és ma is él.
" A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma… A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a »fair play«, a nemes küzdelem szabályaira."
*
Az 1940/41-es tanévben Szent-Györgyi Albert volt a szegedi tudományegyetem rektora. Székfoglalójában részletesen kifejtette, hogy miben látja ő az egyetem legfőbb feladatait:
"Az egyetem feladata hármas. Legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majd ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása: a haza számára polgárokat nevelni, akik el vannak látva a szellem fegyverével."
Vajon miképp és milyen körülmények között működjék ez az egyetem, hogy kitűzött céljai megvalósulhassanak?
" Az egyetem egyik legfőbb feladata és kötelessége a kutatás, új igazságok keresése. Ezért az egyetemnek át kell hatva lennie az igazságok szeretetétől, s falai között meg kell őriznie a teljes szellemi szabadság levegőjét, mely nélkül minden kultúra elsorvad."
*
Szent-Györgyi Albert 1940/41-ben még nem sejtette, hogy alig egy évtized múlva hazai egyetemeink falai között "a szellemi szabadság levegője" négy évtizeden át nem lesz érzékelhető. De rektorsága idején még más volt a helyzet, ezért joggal kívánhatta meg:
" Jó tanítás csak ott folyhat, ahol él a kutatás szelleme, az igazságok lelkes, pártatlan szeretete. Tudományos kutatómunkánkkal hazafias kötelességünket is teljesítjük, mert hiszen éppen a tudomány, a kultúra az az egyetlen terep, amelyen a versenyt a nagy nemzetekkel egy kis nemzet is felveheti, megcsillogtatván nevét az emberi történelemben."
Még részletesebben szólt az egyetem harmadik feladatáról: " a szellem fegyverével vértezett hasznos polgárok neveléséről". "Ez nem tartozik az egyetem ősi hivatásai közé, de az újkorban az egyetem megnyitotta kapuit az ifjúság nagy tömegei előtt. Olyan ifjak előtt, akik nem tudósok, de a közélet hasznos polgárai akarnak lenni. Ugyanakkor az egyetem, mely azelőtt anyagilag független volt, elfogadta az állam támogatását. Ezért az egyetem nem zárkózhatik el az elől, hogy a közzel szemben vállalt kötelességeit teljesíthesse és alkalmazkodjék hallgatói tömegének igényeihez."
Ez a fejlemény Szent-Györgyi szerint súlyos és egyelőre még meg nem oldott probléma elé állít minden egyetemet.
"Nézetem szerint középút itt nincs, és az egyetem kénytelen lesz előadásait előbb-utóbb részben két csoportra osztani. Egyrészt előadásokra, amelyek a közéleti hivatást, és másrészt előadásokra, amelyek a tudósképzést szolgálják és a tudomány legmagasabb szintjén mozognak."
*
De Szent-Györgyi Albert a XX. századi egyetemeknek egy másik problémájára is határozott választ adott: vajon az egyetemnek csak tanítania kell vagy nevelnie is növendékeit?
"Ha elfogadjuk azt, hogy az egyetem egyik hivatása hasznos közéleti emberek képzése, úgy először azt kell kérdeznünk magunktól: milyennek kívánjuk mi a közélet embereit? Ha tőlük csakis szaktudást kívánunk, akkor az egyetemnek sem kell a neveléssel törődnie. De ha tőlük nemcsak szaktudást, de jellem- és szellembeli tulajdonságok egész sorát is kívánjuk, mint a hivatottság érzését, az alkotás és cselekvés vágyát, a felelősség érzését, a tettre készséget, a józan és gyors ítéletet, a becsületességet, az érdeklődést, az önzetlenséget, mely tulajdonságok nélkül a szaktudás csak fél embert jelent, akkor nyilván nevelnünk is kell."
Szent-Györgyi Albert világosan látja, hogy mi a helyzet e tekintetben Nyugat-Európában: a vélemények eltérőek.
"Az európai kontinensen a legtöbb egyetemnek az a felfogása, hogy ő nem nevelő, hanem tisztán tanító intézmény, szakiskola. Ebben az esetben az egyetem egyetlen célja, hogy a kötelező tanítási idő alatt hallgatóinak fejébe 100 vagy 200 kilónyi könyv tartalmát átpréselje. Ebben az esetben az egyetemnek csak arra kell vigyáznia, hogy hallgatóit éppen csak annyira terhelje meg, hogy ne mindjárt az egyetemen roskadjanak össze a tanítás terhe alatt."
De vannak ettől eltérő példák is, mondjuk Angliában.
"Ezzel a felfogással szemben áll a két ősi angol egyetem: Oxford és Cambridge. Ez a két egyetem elsősorban nem tanító, hanem nevelő intézmény. Itt nem jogászokat, kémikusokat vagy doktorokat, hanem elsősorban embereket nevelnek. Oxford és Cambridge titka éppen ez: itt elsősorban embereket nevelnek, nem pedig savanyú, verejtékükben fürdő filozófusokat, bölcsészeket, humán- és természettudósokat vagy más egyebeket…"
*
És végül egy meghökkentő adalék a politikával is kacérkodó, a társaságokban jól mozgó, világjárt tudósról. Szent-Györgyi Albert, a kiváló, világhírű magyar ember, aki oly nagy alapossággal ismerte a materiális világot, még imádságokat, modern XX. századi zsoltárokat is írt. Ezek egyike a III. zsoltár:
"Uram, szeretni tudó és szeretetedre szomjazó szívet, szabadon gondolkodó és alkotni tudó szellemet adtál. De szívem retteg és gyűlölködik, megrontja a szellemet, és halált hozó iszonyú fegyverrel tör országodra, reám és embertársaim ellen, hogy szétroncsolja az élet szent szövetét. Uram! Tisztítsd meg szívemet, emeld magadhoz szellememet, hogy testvéreimnek testvére lehessek!"