Az állat valaha Ausztrália és Tasmánia legnagyobb ragadozója volt. Erőteljes állkapcsát közel 180 fokra is ki tudta nyitni, amellyel az áldozat fejét szétroppantotta. Zsákmányát főleg kenguruk, törpekenguruk és talajon fészkelő madarak alkották, azonban nem vetette meg a rideg állattenyésztők juhait és birkáit sem. Felépítését tekintve a kutyákhoz hasonlított, ám farka azokénál jóval hosszabb volt. Bundájának színe világos szürkétől sárgásbarnáig terjedt, s a vállától a farka felé haladva 13-20, a tigriséhez hasonló függőleges csík húzódott.
Az utolsó egyedek fogságbanAz erszényes farkas (
Thylacinus cynocephalus) első eleven példányát 1808-ban sikerült befogni. A későbbi becslések szerint ebben az időben körülbelül 3000 egyed élhetett szabadon, 1888 és 1904 között azonban az ausztrál kormány prémiumot fizetett a megölt állatokért.
Ennek köszönhetően közel 16 év alatt 2268 tasmán tigris pusztult el. Az utolsó két állatot 1930 és 1933 között fogták be. Ezeket a példányokat egy ausztrál állatkertbe vitték, ahol annak ellenére nem szaporodtak, hogy a farkaspárt együtt tartották. Az utolsó farkas 1936-ban pusztult el.
Az állat hivatalos védelmét elég későn, 1938-ban hirdette ki az ausztrál kormány. 1937-38-ban, 1945-ben, 1946-ban, majd 1963-ban vezettek expedíciók az állatok felkutatására, ám a kutatók egyetlen állatot sem találtak, csak állítólagos lábnyomaikat. 1788 és 1998 között Ausztráliából egyébként 20 emlős-, 20 madár- és 68 növényfaj tűnt el örökre.
Az utolsó egyed a spirituszbanPár évvel ezelőtt a sydneyi Ausztráliai Múzeumban ráakadtak egy üveg spirituszban őrzött tasmániai farkaskölyökre, mely úgy tűnt jó állapotban maradt fenn. Az állatot 1866-ban rakták spirituszba.
Az Ausztráliai Múzeum kutatóinak sikerült a kölyökegyed tartósított teteméből kivont DNS-molekulák elemzése révén számos gént beazonosítaniuk, ám most kiderült, hogy összességében mégsem sikerült olyan DNS-t kinyerni, amely klónozásra felhasználható lenne – jelentette be Frank Howarth, a múzeum jelenlegi igazgatója jelentette be, s ezzel elődjének, a 2003-ig az intézményt vezető Mike Archernek a programját szakította félbe.
Archer viszont tagadja, hogy teljesen reménytelen lenne a klónozás, amelyet egyébként egy ma élő erszényes, a tasmán tigrishez hasonló erszényes ördög segítségével hajtottak volna végre. Archer jelenleg az Új-Dél-Wales-i Egyetem tudományos ügyekért felelős dékánja, s új munkahelyéről azt üzente: mindent megtesz a korábbi kísérletek folytatásáért. Szerinte egyébként az ő távozása után lassult le a kutatás a tasmán tigris esetében.
Ugyanakkor Howarth szerint rendkívül rossz a minősége annak a DNS-nek, amelyet kinyertek a kölyökből, ezért nem lehet vele dolgozni. Bár a múzeumban valóban megvan az a szaktudás, ami a klónozáshoz szükséges, pontosabban el tudják készíteni az erszényes farkas „DNS-könyvtárát”, ám a kísérletek folytatásához szükséges sejtkultúrák kitenyésztéséhez már nincsenek meg feltételek.
A korábbi múzeumigazgató, Archer azt ígéri ellenben, hogy a tudomány gyors előrehaladása hamarosan lehetővé teszi a projekt folytatását. Szerinte addig is gyűjteni kell „az építőelemeket” ahhoz, hogy megfelelő DNS-t állíthassanak össze. Archer eredeti elképzelése szerint a tasmán tigris DNS-ét kinyerve, az állat genetikai állományát egy ma élő rokonfaj, az erszényes ördög (Sacrophilus ursinus) petesejtjébe ültették volna be.
AJÁNLOM AZ OLDALT
