|
Káprázatos sarki fény a Szaturnuszon
Szerkesztő 2005.03.18. 15:48
A Cassini űrszonda és a Hubble űrtávcső újabb pazar felvételeket készített a Titán és az Enceladusz holdak felszínéről, valamint a Szaturnusz sarki gyűrűjéről.
Óriási becsapódási krátert észlelt a Cassini űrszonda radarberendezése a Titánon a múlt héten, amikor ismételten a Szaturnusz legnagyobb holdja közelében járt.
A Cassini 1577 kilométer magasságban repült el a Titán felett, és eközben radarberendezései a hold felszínét pásztázták. 2004 júliusa óta, amikor a Cassini Szaturnusz körüli pályára állt, ez a negyedik alkalom, hogy az űrszonda a Titán közelében jár, és a második alkalom, hogy a hold domborzatát vizsgálja.
A mostani felvételek két érdekes felszíni képződményt is felfedtek. Az egyik egy 440 kilométer széles becsapódási kráter. A másik képződményt a kutatók „macska kaparásnak” nevezték el. Ezek ugyanis olyan felülről párhuzamos egyenes vonalaknak látszó képződmények, amelyek feltehetően a szél munkájának eredményei. E felszíni formák leginkább a földi homokdűnékhez hasonlíthatók.
A Titán ellenfényben
A következő felvételt szintén a múlt héten, 134 ezer kilométer távolságból készítette a Cassini a Titánról. A holdat hátulról világítja meg a Nap, aminek köszönhetően jól látható a Titánt övező páraréteg. A felvételen szépen kirajzolódik a párarétegnek az északi pólus feletti szokatlan szerkezete is, amelynek kialakulása egyelőre rejtély a kutatók előtt.
A fényes Enceladusz
A múlt héten a Cassini a Szaturnusz jeges holdját, az Enceladuszt is megközelítette, körülbelül 1.180 kilométerre. A jórészt fagyott vízből álló hold a Naprendszer egyik legfényesebb égiteste, fényvisszaverő-képessége nagyon magas. A négy felvételből megalkotott mozaik egy 500 kilométer széles területet mutat be, amelyen árkok, törések és becsapódási kráterek sokasága látható.
Sarki fények a Szaturnuszon
A Cassini a Hubble-űrteleszkóppal együttműködve méréseket végzett a Szaturnusz sarki gyűrűinek feltárására is.
A Szaturnusz sarkvidékeit koronázó erős sarki fény, amely akár 2000 kilométerrel is fölébe nyúlhat a felhőtetőnek, olyasféleképpen jön létre, mint a Földön – a napszél töltött részecskéi beleütköznek a bolygó légkörébe, és ionizálják a légkör molekuláit.
A Szaturnusz gyűrű alakú sarki fénye a távoli ultraibolya tartományban izzik, de Földünk légtakarója elnyeli ezt a tartományt, ezért a jelenséget csak űrtávcsövekkel vehetjük szemügyre.
Miközben a Hubble-űrtávcső az elmúlt hetekben számos ultraibolya felvételt készített a fénylő déli sarki gyűrűről, a Cassini (magyar részvétellel készült) rádió- és plazmaspektrométerével vizsgálta a régiót.
Az átfogó kutatások alapján kiderült, hogy a Szaturnusz sarki fénye számos tulajdonságban eltér a Földön és a Jupiteren megfigyelttől.
Csakúgy mint a Földön, a Szaturnusz aurórája is napról-napra változik, ám míg a Földön a nagyenergiájú felvillanások csak körülbelül tízpercig, a Szaturnuszon akár több napon át kitartanak. A Cassini mérései megmutatták, hogy az auróra néha együtt mozog a tengelye körül forgó bolygóval. A kutatók szerint míg a Földön a sarki fényért elsősorban a Nap elektromágneses aktivitásának növekedése felelős, nem közvetlenül a napszél, a szaturnuszi sarki fényben a napszélé a főszerep.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
