A denevérek alkotják az emlősök egyetlen olyan csoportját, amelynek tagjai aktív (tehát nem sikló-) repülésre képesek. A tudósok úgy vélik, hogy általában már rég felhagytak a szaladással akkor, amikor az evolúció fölruházta őket a képességgel, hogy mellső végtagjuk segítségével repüljenek. Ha futásra kényszerítik őket, a legtöbb denevérfaj képviselői a partra vetett halhoz hasonlóan meglehetősen szerencsétlenül csapkodva próbál odébb állni.

A tehenek rémei

A vérszopó denevéreknek azonban vissza kellett nyerniük a futás képességét, állítja a Cornell Egyetem kutatója, Daniel Riskin, aki az új kísérleteket vezeti. Ez a képesség mindenképpen hasznos, amikor kis termetű, gyors állatokat kell üldözni, amelyek nem üldögélnek békésen, amíg a denevér táplálkozik.

Szamárba harapó denevér

Az igazság azonban az, hogy a rőt vérszopó denevér ritkán üldöz kis állatokat. E helyett főleg szunyókáló szarvasmarhákból táplálkozik, amelyeket az elmúlt pár száz évben telepítettek be a denevérek elterjedési körzeteibe – elsősorban Észak-Mexikótól le Argentínáig és Chiléig. Laboratóriumban a vérszopó denevér bármiből táplálkozik, a kígyót is beleértve, de a természetben előnyben részesíti a teheneket, amelyek vérét elsősorban éjszaka issza, amikor a jószágok alszanak.

Mire jó a futás?

A futás képessége nem létfontosságú, amikor alvó tehenekből táplálkozik, ezért sokáig nem vették észre a tudósok, fejti ki Riskin. Az ugrás is elegendő lenne, mivel a tehén különben megrúghatná, esetleg agyonnyomhatná az óvatlan denevéreket.

A tudósok már korábban is tudták, hogy a vámpírok lábai erőteljesebbek, mint a többi denevéréi, ami lehetővé teszi számukra, hogy másszanak és ugorjanak. A Nature március 17-i számában Riskin és munkatársai a következőket írják: „A rőt vérszopó denevér (Desmodus rotondus) előrefelé, oldalirányba és hátrafelé is képes menni, és állóhelyből egyetlen függőleges ugrással a levegőbe emelkedik”. A kutatók még mindig nem tudják pontosan miért is tud gyalogolni. És senki sem írta le soha, hogy a denevérek 4 méternyit szaladtak volna.

E mozgás tanulmányozására a fogságban tartott denevéreket taposókerékbe rakták egy plexikalitkába, és fényképezték őket. Lassú sebességnél a denevérek az egerekhez hasonló módon gyalogoltak. Amikor felgyorsították a kereket, az ügyes kis emlősök – főként erős mellső végtagjukat használva – lépést tartottak egészen 1,2 m/másodperc sebességig.

„Azok a denevérek, amelyeknek kicsit több helyük van manőverezni, valószínűleg kétszer ilyen gyorsan is tudnak mozogni.” – mondta Rifkin. A tanulmány szerint a vérszopó denevér sebes járása egyetlen más állatéhoz sem hasonlítható. A tudósok futásnak nevezik, mert „jelentős arányú légi fázisa van”. Ahhoz hasonlít, mintha kecsesen szökdécselve akarnánk átkocogni a szobán.

Úgy tűnik a vérszopó denevérek túlfejlettek most, hogy a zsákmányuk csupán nehézkesen mozgó tehenek. „Olyan az egész, mintha arra tervezték volna őket, hogy versenyautókat üldözzenek” – mondja Rifkin – „de végül csak iskolabuszok után kell szaladniuk.”